Kereki Gergő interjúja.
A koronavírus egészségügyi és társadalompszichológiai összefüggésein túlmenően többen – például az Eötvös Károly Intézet vagy Lattmann Tamás – jogi szempontból kritizálják a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetet. Valóban „necces” a jogalapja a rendeletnek?
Általánosságban rögzítsük, hogy aki egy ilyen helyzetben politikai alapon elkezdi kritizálni egy cselekvő kormány jogi lépéseit, az nem csak felelőtlen, de szűklátókörű is. Az ilyen kommunikációs testtartás ugyanis valójában a közbizalmat ássa alá, ráadásul az idézett, tudálékos, valójában totális félreértéseken alapuló jogászkodások nem veszik figyelembe a különleges jogrendek lényegét. Az alkotmányos rendszerek pontosan azért tartalmaznak saját maguk ilyen, „alkotmányos határhelyzetekre” vonatkozó szabályokat, mert az államot, pontosabban a társadalmat érheti olyan előre nem látható, külső vagy belső hatás – katonai támadás, terrorakció, fegyveres puccs vagy éppen egy járvány –, ami önmagában az alkotmányos rend, normális működés ellen hat. Tehát egy, a megszokottól, a bevettől radikálisan eltérő helyzet áll elő, amit nyilvánvalóan csak rendkívüli eszközökkel lehet kezelni. És egy különleges jogrendnek pontosan az a célja, hogy a „rendes időszakban” egyébként csak korlátozottan használható jogintézmények révén a társadalom mihamarabb visszataláljon a normális állapotokhoz, rendhez.
Ez általánosságban hihető is, de az EKINT azt kifogásolja például, hogy maga a veszélyhelyzet mint különleges jogrend „szükségtelen” módon korlátozza az emberek jogait, miközben enélkül is foganatosíthatóak lennének az indokolt intézkedések.
A helyzet újabb, totális félreértése, megspékelve az alapjogi fundamentalizmus szokásos jóemberkedő műaggódásával. Az illegális migráció kapcsán sem a cél- vagy tranzitországok társadalmi rendjéért, hanem az egyes migránsok jogaiért aggódtak. De a kérdésre válaszolva: a különleges jogrendek vagy minősített helyzetek értelme valamennyi demokratikus rendszerben az, hogy az adott, váratlan és rendkívüli helyzetben akár az alapjogok nagyfokú korlátozására vagy felfüggesztésére is sor kerülhessen, vagy törvények alkalmazását felfüggeszthessék, törvényi rendelkezésektől eltérhessenek, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhassanak. Ez az „ára” annak, hogy az egyéni érdekek helyett, illetve azokkal szemben a közérdeket, most például a közegészségügyi érdeket tudják védeni a hatóságok. Itt megint világnézeti motívumok ütközéséről van szó: a nyílt társadalom eszmeiségét vallók számára nem létezik közösség, csak egyének és egyéni érdek, illetve egyéni vágymaximalizálás, amit nem szabad korlátozni, még a köz érdekében sem, hiszen szerintük olyan nincs is. A normalitás talaján állók szerint pedig létezik társadalmi érdek, ami nem egyszerűen az egyéni érdekek matematikai összeadódása, hanem annál magasabb rendű, mert a közösség rendszerszintű működését védi.